Öngólt rúgtatok magatoknak

2009 május 7
by keresztenyakos

Kedden éjjel a főszerkesztőm közli velem chatben, hogy épp UnivPécseket égetnek a Boszorkány kollégiumnál. Mire én értetlenkedve kérdezem mi történt.

Nos az történt, hogy lejött a lapban egy negatív hangot megütő, egészen más nézőpont, mint az eddigiek a Pécsi Egyetemi Napokkal kapcsolatban. Ez idáig nem is gond. Nem értek egyet a cikk írójának sem véleményével, sem nézőpontjával, de van ilyen nézőpont és ezt el kell fogadni. Avval sem értek egyet, hogy olyanról ír amit nem tapasztalt és azzal sem értek egyet, hogy minősít viselkedést, embereket, stb.

Ez mind rendben is volt, kissé megtépázták a bulizni szerető fiatalság önérzetét, de történt már ilyen és még fog is. Erre mit csinál az egyszeri egyetemista, aki sértettségében tettet fontolgat? Nos nem az intelligens lépést teszi meg és ír a szerkesztőségnek saját véleményével, mintegy megvédve magát, hanem összejönnek, mint egy nagy dzsemborin és nekiállnak elégetni az újságot, melyben a sértés megjelent. Közben pedig fenyegetik az újságírót és minden szarnak elhordják a lapot, mely ilyen cikket képes megjelentetni.

Semmi gond, lehet így is véleményt nyilvánítani, hisz az újság jogásza elmondta, az égetés még beletartozik a szabad véleménynyilvánításba. Lehet ezzel vitatkozni, de ez a törvény. Más kérdés, hogy az intelligens emberek, a modern demokráciákban mélységesen elítélik bármiféle könyv/újság/hasonló égetését. Szellemi termék kérem szépen, melyen sokan sokat dolgozunk, hogy kéthetente az ország egyik legszínvonalasabb hallgatói lapját tegyük a hallgatók elé.

Barbár és unintelligens megoldás a vélemény kinyilvánításának ezen formája ugyanúgy ahogy a fenyegetőzés és az újságíró arcának photoshopolása egy obszcén képre. Az senkinek nem tűnt fel a díszes társaságból, hogy ezzel az újságírónak adnak igazat és beigazolják, amit a cikkben állít? Úgy tűnik nem és úgy tűnik az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat sem határolódik el ettől a vandalizmustól, hanem buzdítja a fiatalokat.

Várom a további fejleményeket és az esetleges olvasói leveleket, melyekből még mindig nem érkezett egy sem. Remélem ezek az emberek ma már mélységesen szégyellik magukat tettük miatt és a jövőben a törvényhozók is elgondolkodhatnak, mi számít még vélemény nyilvánításnak és mi nem.

@UnivPécs
@Pinceajtó

6 vélemény leave one →
  1. 2009 május 7

    A hitgyülis kiscsaj legalább gondolkodik mielőtt legközelebb ír valamit. Ha utánanézel, volt már írása ami ennél nagyobb felháborodást keltett. Csak meg kéne válogatni a munkatársakat.

    • 2009 május 7
      keresztenyakos permalink

      Az, hogy “hitgyülis” a magánügye, és a publicisztika továbbra is egy ilyen műfaj, a vélemény pedig szabad és Ő még mindig jobb útját választotta a véleményének, mint azok akik égettek.

  2. 2009 május 8
    (Sith) Clown permalink

    Lehet hogy a magánügye, de attól még az. És véleményt nyílvánítani szabad nem? Nos akkor hol is a határ?

    • 2009 május 8
      keresztenyakos permalink

      Nem tudom milyen határról beszélsz, TI átléptetek egy elég vastag határt intelligens és unintelligens közt. Az pedig, hogy ki milyen vallási felekezethez tartozik szerintem nem tartozik ide, senkit se érdekel pl. te milyen istenben hiszel.

  3. 2009 május 10
    (Sith) Clown permalink

    Az se érdekel senkit hogy Katának mitől fordul fel a gyomra.

  4. 2009 május 10

    Az, hogy Hit gyülis a Katika meghatározza véleményét a világról, elég ha csak a mélyen vallásos szüleim agybomlását és az abból származó tevékenységeiket veszem alapul. Még szép, hogy az írását is meghatározza megszállottsága, ahogy az enyémet is a hitetlenségem. Jó dolog a vallás, de amikor rámegy egy ember agyára és ilyen faszságokat hord össze pubi álnéven az nem feltétlen áldásos. Az meg pláne nem áldásos, hogy ennek teret engedett az újság…

    Sajtó szabadság ide vagy oda, vannak dolgok amik azért nem kellenének az Univba, nem férnek be, mint pl. politika vagy vallás, pont azért, hogy másokat ne befolyásoljon, ne osszon senkit, ne okozzon balhét, stb. És nem hiszem, hogy egy ilyen botránykeltő, másokat szapuló konzermuff kitörése kellett pont a lapba… És ezt előre lehetett sejteni, hogy nem marad válasz nélkül KÁ isteni sziporkája a PENdülőkről. Én tuti nem tettem volna bele az újságba, persze miért ne jelenhetne meg egy ilyen írás… ha valaki fel akarta keverni az álló vizet, figyelmet felkelteni arra tökéletesen alkalmas volt. Persze ennek is nagyobb a füstje, mint a lángja… Még néhány nap és senki sem fog erre emlékezni. Valaki véleményt nyilvánított valakikről, azok pedig a valakiről. Ennyi. Más kérdés, hogy míg a valakinek egy egyetemi újság adta a hátszelet addig a valakiknek a tűz meg a szesz.

    Ha már tűz. Nem volt szép dolog elégetni tűzön, rituálisan ennyi Univot. Sőt. Botrányos, kevésbé civilizált markáns véleménynyilvánítás. Ami még inkább tetézi a szélsőséges reakciótokat az a hatalmas publicitás amit kapott, amit adtatok neki, lásd online beszámolók, fotó album az eseményről és videó a Youtube-on. Jóllehet Kati is kapott 12000 példányszámban elegendő publicitást…

    Egyébként kevésbé lett volna bántó az Univ többi dolgozóira, ha csak K.K. pubi részét égették volna el. De mivel ennél többről szólt joggal bánt ez mindenkit és tényleg kikérjük magunknak. Megaláztátok az újságot baszki, nem kicsit, nagyon és ez még egy darabig fájni fog. Persze egy kölcsönös nyilvános bocsánatkéréssel, természetesen MINDKÉT FÉL részéről, azt hiszem le lehetne zárni ezt az ügyet, mert nincs értelme tovább baszakodni ezen. Ennyi.

Válasz

Note: You can use basic XHTML in your comments. Your email address will never be published.

Subscribe to this comment feed via RSS