Isten létezik(talán!) és büntet

2008 március 4
by keresztenyakos
Először is szögezzük le hogy nem nem hiszek Istenben és ennek vannak okai amibe most nem mennék bele, de legyen elég annyi hogy vallások tekintetében elég szőrszálhasogató vagyok.
Ma jöttem haza Szekszárdról és amint állok a buszpályaudvaron, egyszercsak bekanyarodik a pesti busz, egy jó öreg ikarusz olyan elöl-leghátul ajtós Volánbusz(ezek ugye a pesti buszok) rajta pedig a pilótafülkében “legkedvesebb” sofőröm a világ legtahóbbika. /Lehet találkoztatok vele ha a Pécs-Budapest vonalon gyorsjárattal közlekedtetek már, Ő tulajdonképpen minden testhelyzetből bunkó mindegy fiatal vagy öreg, túlértékeli a társadalomban betöltött szerepét és kinézetre is lerí róla, hogy gyűlöli az utasokat./ Először itt éreztem, hogy van Isten és büntet, hiszen ez a fickó egy csillivilli zsírúj busszal szokta tolni a kilométereket. Majd kezdett egészen spirituális élmény kikerekedni az egészből, mert vagy 5 percig képtelen volt rükvercbe rakni a buszt, amin már mindenki hangosan röhögött(mellesleg azért elég siralmas, hogy ennyi pénzért ilyen szar buszokon kell utazni). Aztán sikerült neki és kis közjáték után már indultunk is Pécs felé. Útközben néha nem lettek meg a sebességek és érezhető volt az idegesség szaga a buszban, tapintani lehetett a sofőr idegösszeroppanását és megaláztatását. Aztán rájöttem, hogy ha valóban létezik Isten akkor van humorérzéke is és engem különösen szeret megviccelni, hiszen Mecseknádasdnál, egyáltalán nem váratlanul, közölte a sofőr, hogy fáradjunk át a mögöttünk álló buszra EZ VAN!
Mi pedig átmentünk, és az a busz totál tele lett, természetesen nekem már nem jutott hely. Ez nem is lenne gond, de egyrészt hideg másrészt büdös volt a buszon. Semmi gond, még ezt is elviseli az ember, de eközben észrevettem, hogy a sofőr itt olyan mintha most szabadult volna egy NDK pornóból és ráadásul mintha parókája lett volna, melynek formáját egy biliről mintázták. A busz pedig tele volt aggatva kis plüss figurákkal, melyek olyan bizarr belsőt kölcsönöztek a busznak, mintha valami elmebeteg sorozatgyilkos kis gyűjteménye lett volna… Aztán hazaértünk és én megint rájöttem mennyire gyűlölök már buszozni, és hogy valójában nincsen Isten, hanem csak sors van és mindez annak a műve, választásom ugyanis lett volna és ugyebár Isten léte ezt kizárja(eleve elrendeltség…)
Remélem hamarosan leszokok ezekről a posztokról, mert mindig olyan rossz visszaemlékezni.
Még nincs hozzászólás

Válasz

Note: You can use basic XHTML in your comments. Your email address will never be published.

Subscribe to this comment feed via RSS