Annak idején, még az előző blogomon foglalkoztam egy témával. Nevezetesen a KlubD nevezetű közösségi szájttal. A cikk itt olvasható! Azért néhány gondoltatot ideírnék dióhéjban annak aki lusta kattintgatni:
Az utóbbi néhány napban csak úgy árdnak a különböző médiumokból az olyan kijelentések, mint az én el akarom dönteni, hogy mi legyen a gyerekem neme, és Czeizel ‘megváltó’ Endre szerint ez nagyon is helyes dolog. Aztán ott van a csak és kizárólag diplomásoknak fenntartott közösségi szájt. Mi ez, ha nem elitista és kissé fasiszta hozzáállás. Mindezt természetesen a kiváló magyar értelmiségnek köszönhetjük.
Elméletben az értelmiségi réteg dolga az lenne, hogy szépen elirányítsa az országot tisztességben és békében, mivel a jóhiszemű nép megválasztja őket erre a feladatra. Aztán az is a dolga lenne, hangsúlyoznám elméletben, hogy kiáljanak értünk, mellettünk, mivel intelektusuknál fogva erre hivatottak. És persze az is feladatuk lenne, hogy reprezentatíve öregbítsék a hírnevünket.
A neve szinte már költői: KlubD. És vannak tagok, több mint 3000(jelenleg már több mint 15000) ember. Hogy jönnek ahhoz egyesek, hogy létrehoznak egy klubot ahova csk az léphet be akinek… De megtörténik, ma Magyarországon létrejön egy az Iwiw-hez hasonló közösségo oldal, ahol diplomás fiatalok, mert 45 a felső korhatár, beszélgethetnek, ismerkedhetnek és akármi. Egyre biztosabban látszik az, a magyar értelmiség elitista és rettentő sznob.
A cikk lényege tualjdonképpen ez lett volna amit a ami napog tartok, bármennyire is nem tetszik ez a javarészt klubtagokból kikerülő kommentelőknek. Sok commentet kaptam melyek felháborodottak és számonkérőek, Namármost elméletileg szólásszabadság van. Továbbá a vélemény szabad és azt szokták mondani mindig az a leghangosabb akinek vaj van a füle mögött.
Kedves KlubDsek nektek ugyan vaj nincs a tisztára mosott sznob fületek mögött, de valami elvi baj van a dologgal amit csináltok véleményem szerint. Mellesleg nem éreztek ellentmondást abban, hogy egy idétlen közszereplő(Kisó) a “reklámarcotok”?!
Zárásként közölnék egy verset az egyik klubtagtól aki mindezt szintúgy becommentolta a blogba. Élvezzétek és érezzétek a KlubD hihetetlen előnyeit és kiváltságait. Diplomára fel fiatalok, nehogy kimaradjatok!
KlubD
A KlubD a Diplomások Klubja,
kis hazánkban már mindenki tudja.
Diplomások regisztrálnak,
akik belépnek, jól járnak.
Állás kell? KlubD Karrier!
Garantált a biztos siker.
Társat keresel? Megtalálod!
Társkeresőnkben vár a párod!
Gondod van és nem is kevés?
Segít a Szakmai megkeresés.
A Magazin miden héten érdekes,
elolvasni mindenkinek érdemes.
A Fórumhoz hozzászólhatsz,
mindenről véleményt mondhatsz.
Ismerősöket kereshetsz,
velük nálunk levelezhetsz.
KlubDélután, KlubD Party,
nem is tudod abbahagyni.
Nem dohányzunk, nem iszunk,
kulturáltan bulizunk.
Ha KlubD Kártyád kiváltod,
sok kedvezményt kapsz, meglátod.
KlubD tagnak lenni jó,
diplomásnak ez való.
December 6, 2007 at 2:07 pm |
Örülök, hogy idéztél, ezek szerint tetszik a vers. :) Kisó valóban csak reklámarc, nem ő a vezetőnk, és nem ő találta ki a klubot, sőt, csak hónapokkal a megalakulás után csatlakozott, de büszkék vagyunk rá, hogy köztünk van.
Nem vagyunk sem elitisták, sem sznobok, mindenki mindenkivel tegeződik, csak szeretnénk magunkat jól érezni hasonló gondolkodású emberek között.
Nem értem, mi ezzel a baj. Talán kirekesztőnek érzed? Ezzel sokan így vannak. Én erre azt mondom, hogy minden klubnak joga van megmondani, hogy ki lehet tag, és ahogy egy horgászklubba sem léphetsz be horgászbot nélkül, úgy a KlubD-be sem léphetsz be diploma nélkül. A kirekesztésről idézném vezetőnket, Tomka Barnabást, aki a KlubD alapítója, tulajdonosa és ügyvezető igazgatója.
“A kirekesztés gondolatára a legjobb válasz András horgászos hasonlata. Ennyi. Aki kirekesztést és megkülönböztetést lát benne, annak súlyos önértékelési problémái lehetnek. A pénzen és vagyonon alapuló kirekesztésekkel nap mint nap találkozunk, és már szinte fel sem tűnik, ugyanakkor a tanulással, munkával, lemondásokkal és áldozatokkal kikövezett diplomához vezető utat pedig egyesek kirekesztőnek és felháborítónak tartják. Szerintem ez a felháborító.”
március 13, 2008 at 9:14 am |
Nem miden diplomás jár dolgozni 9-re, öltönybe, vikszolt cipőbe,van aki reggel 3-kor kel, felveszi a gumicsizmát és a “nemdiplomásokkal” együtt tapossa a szart. Sőt le se nézi a a kollégakat/már hogy “nemdiplomások”/ mert együtt dolgoznak egy tányérból esznek, egymás segítségére információira vannak utalva, neadjisten tisztelik is egymást az év 365 napján keresztül lsd. állattenyésztés!!!!!! Ebben a szakmában nincsenek fizetett ünnepek, szabadságok, nyaralások, hétvégék amik előre tervezhetőek lennének előre. Sőt minden reggel megfogja a telepvezető és a gondozó egymás szaros kezét és jó reggelt kívánnak egymásnak!
Erre varjál gombot Te “antisznob
/köszönöm szépen a hozzászólást, de javaslom olvasd el újra a bejegyzést, mert úgy érzem valamit erősen félreértettél és hogy lásd kivel van dolgod, megjelenik a commented pont úgy ahogy azt Te írtad! a szerk./
Április 2, 2008 at 12:59 pm |
Én is tag vagyok a KlubD portálon, és nem értek veled egyet. Egyébként nem csak 45 éves korig lehet tag valaki, szép számmal vannak idősebbek is.
Szerintem határozottan jó a kezdeményezés, és egyáltalán nem sznobizmus itt tagnak lenni. Te is szerezhetsz diplomát, és beléphetsz! A diploma megszerzése nem olcsó (még ha nincs is tandíj), és egy főiskola elvégzése elég sok fáradtságába kerül az embernek. Ki lehet próbálni.
Augusztus 12, 2008 at 7:36 pm |
2007. augusztus 10-től 2008. augusztus 1-ig voltam klubtag, azóta a KlubD megy tovább nélkülem, de nem fog sokáig élni ilyen felfogással. Nem arra gondolok, hogy diplomás “elitklub”, hanem arra, hogy Tomka Barnabás (alapító, többségi tulajdonos, ügyvezető igazgató) rászokott a tagok igazságtalan kizárására. Engem néhány jogos és logikus kérdés miatt zárt ki egy olyan szabályra hivatkozva, ami alapján inkább őt lehetett volna kizárni. Ha érdekelnek a részletek, írjatok a citromail címemre! Ha írtok, még aznap elküldök nektek mindent.
Ha megszűnik a KlubD, írok majd nekrológot. (KlubD, élt 2007. március 10- 2008…)
2008. augusztus 12. 11:31:58 andrás
Augusztus 13, 2008 at 9:03 am |
http://mage.hu/2008/7/9/proof
október 18, 2008 at 9:37 pm |
Szervusz X. Y. !
Előszöris igen okos mondandód megjelentetése szebb lett volna névvel ellátva!
Másodszor, mivel nem vagy diplomás nem is értheted, hogy ilyen emberek,mint Te nemhogy nem léphetnek be ebbe a klubba, de a véleményükre sem vagyunk kíváncsiak és, ha mégis van , akkor is fog működni ez a dolog. Ha szeretnél járni valahová, ahol nincsen ilyenfajta megkülönböztetés, akkor keress valami más lehetőséget, klubbot, szórakozó helyet… Esetleg alapítss egy klubbot kizárólag diploma-nélkülieknek és ott kiválóan levezetheted az általunk gerjesztett feszültségeidet! Mellesleg az értelmiséget nem a nép választja, hanem először rázós felvételi vizsgákon hozzáértő, tapasztalt,okos emberek , majd hosszú évek munkája mellett szintén náluk vizsgáznak különböző módokon ,és utána ők is szigorú rend mellett dolgoznak, sokszor nem sokkal több fizetésért, mint akár Te !
Ha esetleg anno így viselkedtél egy adott felvételi vizsgán , nem csodálom, hogy nem jutottál be sehová, továbbá javasolnám ,hogy költőként se próbálkozz, mert nagyon szar ez a vers!
Szervusz : h.e. !